„Mindent a gyerekekért” - ez lehetne Anikó mottója.

Hiszen ő tényleg ízig-vérig pedagógus,

az órákat nemcsak kötelezően adja le,

hanem mindig színesíti, érdekessé és egyedivé teszi.

Fontos számára az interaktivitás,

nagyon figyel a gyerekek véleményére,

folyamatosan kikéri azt, és ezzel összhangban állítja össze az óráit.

Szakmai felkészültségét tovább erősíti karizmatikus

személyisége, érzékenysége,

empátiája – ezekkel a tulajdonságaival eléri,

hogy a diákok bizalommal forduljanak hozzá és nemcsak felkelti,

hanem folyamatosan fent is tartja az érdeklődést

a tantárgyai iránt. 

Az unalom kizárt az óráin, mert egy témát,

többféle nézőpontból is feldolgoz,

és szabadidejében akár moziba vagy színházba

is elviszi a gyerekeket, de voltak már irodalmi emlékhelyeken is,

írók, költők szülőházánál vagy kiállításokon.

(Ropoliné Nagy Tímea, szülő)

"33 éves jogász-közgazdász vagyok,

3 kisgyermek boldog édesanyja.

Közgazdasági szakközépiskolába jártam,

ahol Módos Anikó volt a magyar nyelv és irodalom tanárom.

Kezdetben „csak” a magyartanárnőnk volt,

azonban gyorsan kölcsönös bizalom alakult ki az osztály és közte,

így, amikor az osztályfőnökünk egészségi állapota miatt

egyre kevésbé tudta ellátni a feladatait,

hozzá fordultunk, aki kiharcolta,

hogy átvehesse az árván maradt osztályt.

Bármikor fordulhattunk hozzá a tananyagot illetően

vagy személyes problémákkal is.

Teret adott az egyéni gondolatoknak,

a saját véleményünket bátran elmondhattuk.

Engedte, hogy használjuk a fantáziánkat,

kialakuljon a saját stílusunk,

amit persze igyekezett a megfelelő mederbe terelgetni.

Ha fel akarom idézni az órákat, vagy a módszereket,

amelyekkel tanultunk akkoriban a magyarórákon,

akkor elsőként a soproni Erzsébet-kertben töltött

tanóra jut eszembe.

Pokrócot hozott magával, kisétáltunk a parkba,

és ott vettük át az anyagot. 

Azt hiszem, ez elmond mindent arról,

hogy az órák hangulata messze túlmutatott a verstanuláson

vagy az életrajzok öncélú magolásán.

Szívügye volt, hogy aki az óráján részt vett,

valóban megszeresse a magyar nyelvet és irodalmat.”

(Nagyné dr. Horváth Ágnes Erika)

„Én, mint szülő, a Tanárnőről csak jókat tudok mondani!

Munkáját szeretettel, lelkesen és odaadóan végzi.

Céljának tartja a diákok fejlődését és fejlesztését.

Őszintén és elfogadóan kezeli a diákjait,

hozzájuk partnerként viszonyul.

Harcol és kiáll a diákjai mellett minden esetben!

Igazságos a teljesítmények alapján,

és a konfliktusok megoldásában.

Szakmailag nagyon felkészült.

Érdekes és élményszerű órákat tart. 

Sok ilyen felkészült és nagyszerű tanárra lenne szükség!”

(Leyrerné Oláh Gabriella, szülő)

„Húgommal kilencedik osztályban jöttünk vissza

Ausztriából Magyarországra tanulni.

Anikó nagy segítség volt számunkra a váltás során.

Nemcsak magyar nyelv és irodalomból,

hanem történelemből is ő készített fel minket az érettségire.

Nekünk teljes mértékben beváltak a tanítási módszerei,

mindig türelemmel és eredményesen oktatott minket.

Az órák a lehető legjobb hangulatban teltek.

Hála Anikónak,

mindkettőnket felvették az általunk kiválasztott magyar egyetemre. A mai napig szeretettel gondolunk vissza az együtt töltött időre.”

 (Hirschler Luca és Rebeka)

„Tanórái változatosak, jól felépítettek.

Teljesíthető követelményeket támaszt,

mindig figyelembe véve a diákok képességeit,

feleltetésnél és dolgozatoknál tudatosítja az elvárásokat!

Azt és úgy kéri, ahogy az órán tanította

(ezt többször hallom Ákostól, a fiamtól),

ami fontos nekik, és sok esetben más tanárnál ez nem így van.

Határozott és következetes.

Számomra, számunkra hiteles személyiség,

nagyon jó tanár és kiváló osztályfőnök!”

(Pintérné Kocsis Ildikó, szülő)

„A Fáy András Gazdasági Szakközépiskola

postaforgalmi szakos osztályában érettségiztem 2002-ben.

17 év távlatából nehéz visszaemlékezni az irodalomórákra,

de ez annak is betudható, hogy nem voltak negatív élményeim.

Emlékszem, nem voltam kiemelkedően jó tanuló.

Abból próbáltam megélni, ami az órán elhangzott és rámragadt.

Az osztályba 3 fiú és 24 lány járt, így érezhető volt,

hogy a fiúk nagyobb figyelmet kaptak.

Az irodalmat, mint tantárgyat kamaszként úgy fogtam fel,

hogy úgysem lesz rá szükségem az életben.

Emiatt kellett a tanárnőnek olyan órákat tartani,

hogy azok lekössék a diákok figyelmét.

Úgy gondolom sikerült,

mivel a 4. osztályos félévi 2-es jegy ellenére

az írásbeli érettségimre 4-est kaptam.

Persze ennek voltak előzményei.

Emlékszem, Csokonaiból feleltem szóban,

1- est kaptam, de a tanárnő adott még egy esélyt.

A következő órára fel kellett készülnöm a teljes Csokonaiból.

A felkészülés sikerült,

a "majdéncsakazértismegmutatom"

felfogás eredménye 5-ös lett.

A pár hét múlva elérkező érettségire sem készültem.

Majd lesz valahogy... Hát lett is!

Az iskolapadban ülve hallgattuk a rádióból a híreket,

várva a feladatsort.

Abban az évben volt a móri bankrablás.

A 8 órás hírek ezzel foglalkoztak.

Majd a jól ismert hang elkezdte sorolni:

Csokonai Vitéz Mihály...

Innentől nem hallgattam tovább a rádiót,

nem tudom mi volt a másik két lehetőség,

én csak írtam és írtam.

Az érdemjegy 4-es.

Amikor megnézhettük a kijavított dolgozatot,

a tanárnő azt mondta:

- Péter, egész évben produkáltad a ketteseket,

most meg írtál egy ilyen jó dolgozatot....

(A siker Önnek volt köszönhető,

mert korábban kaptam még egy esélyt,

ami aztán a hasznomra vált. Ha még nem késő,

akkor ezt most ķöszönöm meg.)

Eltelt 17 év. A keresztfiam is Sopronban tanul.

Azt kérdezte tőlem:

- Te ismered Módos Anikót?

Láttam, hogy ismerősöd a facen.

Honnan ismered és milyen?

Azt mondtam neki: - Nincsenek rossz emlékeim róla.

Figyelj oda órán és „ne dobd el a kalapács nyelét”!

Tiszteld meg az óráját a figyelmeddel, és meglesz az eredménye!”

(Lócsi Péter)